(2013.04.26-28. Hungaroring)
Köszönjük a támogatást!
Április 26-28. között rendezték a Duna-Autó Autós Gyorsasági Országos Bajnokság első fordulóját a Hungaroringen. Csapatunk teljes létszámban képviseltette magát, a hétvége folyamán öt Honda Civic-et és egy Opel Corsa-t vittünk pályára.
Az esemény nem csak a magyar bajnokság szezonnyitója volt, hanem egyben az FIA CEZ (Közép-Európai Zóna Trófea) idei első versenye is. Ennek köszönhetően népes mezőny gyűlt össze a Mogyoród melletti Grand Prix pályán, 25 db autó nevezett a 2000 cm3 alatti kategóriában. Ezen belül versenyzőink az F-1600-as géposztályban érdekeltek, ahol 9 autó vágott neki a hétvégének.
Meglepetésünkre a szombati időmérőn a csapat pilótái közül Bak Bertalan szerezte meg a legelőkelőbb pozíciót, ez összetett értékelésben a 18. rajtkockát jelentette számára, a géposztályában pedig a negyedik leggyorsabb volt. Berci tavaly még a Gyorsasági OB II. osztályában versenyzett és ez volt a legelső versenye az I. osztályban.
A délutáni versenyfutamra sikerült átmentenie jó formáját, és abszolút tízedik helyen ért célba, ez a géposztály dobogójának a második helyét jelentette számára, a győztes Mohácsi Ákos (Suzuki Swift RSr) mögött. Mögötte Karajánnisz Manoliszt intette le a kockás zászló, így Ő állhatott fel az 1,6-os dobogó legalsó fokára. A további sorrend 1,6-ban Tóth Anita, Csiszér Béla és Belkovics László, mindhárman az M&M Motorsport színeiben.
A vasárnap reggeli időmérő edzésre változó pályaviszonyok között került sor, tekintve, hogy kb. másfél órával korábban egy jó kis kora reggeli zápor áztatta fel a pályát. Az időmérőre azután helyenként vizes, másutt felszáradóban lévő pályaszakaszok nehezítették meg a pilóták dolgát. Csapaton belül ezúttal Manolisz teljesített legjobban, a géposztályban a harmadik leggyorsabb volt, őt Bak Bertalan és Tóth Anita követte.
A versenyen Csiszér Béla szinte megtáltosodott és a rajtrács végéről indulva, csapattársait megelőzve az abszolút 11. helyen ért célba, és ezúttal Ő szerezte meg az 1600 cm3-es géposztály második helyezését, a futamgyőztes Lévai Zoltán (Suzuki Ignis) mögött. A harmadik Bak Berci lett, Manolisz, Tóth Anita és Belkovics előtt.
Az első forduló után a bajnokság F-1600-as géposztályának tabelláját jelenleg Bak Bertalan vezeti 14 ponttal.
Bak Bertalan
Ez volt életem legelső I. osztályú OB hétvégéje.
A verseny előtt teljes stresszben voltam, de aztán Mink Zolival meg a többiekkel átbeszéltük a lehetséges helyzeteket és ez kicsit megnyugtatott.
Az első versenyen folyamatosan láttam a tükörben a Manót (Manolisz) és ettől egy kicsit megint aggódni kezdtem, mert nem tudtam pontosan felmérni, hogy milyen messze van mögöttem. Aztán amikor jöttek a lekörözések, akkor elég súlyos másodperceket hagytam ott.
Ezt leszámítva nagyon élveztem, nagyon küzdős volt és borzasztóan örülök a géposztály második helyezésnek.
A vasárnapi verseny előtti időmérőm katasztrofális volt, ezen a félig vizes félig száraz pályán. Rosszul is melegítettem a gumit, oda is raktam egyszer az autó oldalát a szalagkorlátra, amitől teljesen szétestem, ebből azután lett egy megforgás is.
A verseny előtt a felvezető körben sikerült jól felmelegítenem a gumit, éreztem, hogy tapad rendesen a hátulja is. A rajtot viszont jól elrontottam, egyszerűen bealudtam, de sikerült összeszednem magam, és az első 5-6 köröm nagyon jó volt, sikerült megelőznöm Anitát, és később a Bélát is.
Aztán a célegyenes végén utolértük a Dokit (Dr. Laczkó László), és tulajdonképpen sikerült is volna megelőznöm, de a célegyenes végén elfékeztem, így a Béla is elment mellettem, és ezután már nem sikerült utolérnem.
Csiszér Béla
Nagyon jól éreztem magamat összességében, és nagyon meglepett, hogy a vasárnapi futamon második lettem, annak ellenére, hogy az utolsó helyről rajtoltam.
Reggel nagyon rosszul indult a napom, csúszott a pálya, meg is pördültem, de aztán nagyon szép idő lett, az autó szuper, a Hondát imádom. Még hátra van az endurance futam, de ettől függetlenül már eddig is jól sikerült a hétvége.
Tóth Anita
Fél évet kihagytunk, mivel tavaly októberben volt az utolsó verseny, akkor egy kis balesettel végződött, de semmi komoly.
A szombati versenyen az utolsó helyről indultam, de két-három autót sikerült megelőznöm, úgyhogy az nagyon jó érzés volt.
A vasárnap reggeli időmérőn egy kicsit nedves volt a pálya.
A versenyen úgy éreztem, hogy jól sikerült a rajt, de a Béla mögülem indult és Ő lehagyott rögtön, aztán az első kanyarnál be is szorultam egy kicsit, úgyhogy ott elég sokan megelőztek. Egyszer meg is pördültem, ugyanott ahol tavaly, de szerencsére most nem lett belőle nagyobb baj. Utána figyeltem, hogy ne veszítsem el a koncentrációmat, miközben próbáltam visszaküzdeni magam a többiek mögé.
Az idő nagyon jó volt, nem volt túl meleg az autóban sem, de még lesz egy hosszú távú versenyünk, az biztosan megterhelő lesz egy kicsit.
Karajánnisz Manolisz
Borzasztóan csalódott vagyok a hétvégével kapcsolatban. Nem tudok magyarázatot adni erre a gyenge szereplésre, az autó jó volt és úgy éreztem, hogy velem is minden rendben van, a többiek mégis egyre távolodtak. Nagyon rossz érzés volt, szeretném gyorsan elfelejteni.
A hétvége záró eseményeként rendezték meg a Duna-Autó Autós Gyorsasági Endurance bajnokság kétórás futamát, melyen Csiszér Béla és Tóth Anita vettek részt, az idén kifejezetten erre a célra csatasorba állított Honda Civic Type-R-el.
A kártyákat kissé megkeverte a verseny közben eleredő eső, így változtatnunk kellett a megtervezett taktikán.
A versenyt végül a géposztályunk (2000cm3) második helyén zártuk.
A következő fordulóra a Pannónia-Ringen kerül sor június 14-16- között.