Az idei szezonzáró versenyhétvégét, mint az hagyományosan lenni szokott, a Hungaroringen rendezték, október 11-13. között. Erre a fordulóra, ahogyan egy évvel korábban is, a verseny rendezői három versenyfutamot terveztek, a hozzájuk tartozó időmérő futamokkal.
A záró hétvége előtt a bajnokság kimenetele még teljesen nyitott volt, habár a listavezető Mohácsi Ákostól már csak matematikailag volt esély elvenni a bajnoki címet, de a további helyek sorsa a hátra lévő három futamtól függött.
A pénteki nap a gyakorlásé volt, a nap folyamán felváltva kőrözhettek a pályán a különböző kategóriák versenyzői.
A szombati nap meglehetősen zsúfoltnak ígérkezett, tekintve, hogy pilótáinknak két kvalifikációt, és két versenyt kellett teljesíteniük.
A reggeli első időmérő még vizes pályán zajlott, ami meglehetősen rányomta bélyegét az elért köridőkre.
Ami a két futam végeredményét illeti, versenyzőink mintha a második futamon lemásolták volna az elsőnek az eredményét, vagyis mindkétszer azonos sorrendben értek célba. Legelőrébb Karajánnisz Manolisz végzett, aki a dobogó legalsó fokát foglalhatta el, az őt követő Tóth Anita, Csiszér Béla és Bak Bertalan előtt.
Vasárnap reggelre a pályát sűrű köd lepte be, ezért a napi programot csak jelentős időcsúszással lehetett elkezdeni. Így utólag már mondhatjuk, hogy megérte a várakozást. A versenyen az előző napon már bajnokká lett Mohácsi nem indult és a másik Suzukis Tim Gábor is műszaki gondokkal küzdött.
Manolisznak viszont minden összejött, és a géposztályból elsőként vezette célba Hondáját, megszerezve ezzel élete első futamgyőzelmét. Másodikként Anitát intette le a kockás zászló. Harmadik Csiszér Béla lett, egy hellyel megelőzve Bak Bercit, aki a verseny elején dobogós helyekért küzdött, de a végére meg kellett elégednie a géposztály negyedik helyével. A befutó sorrendje azt jelentette, hogy idén először az M&M Motorsport versenyzői foglalhatták el a dobogó mindhárom lépcsőfokát, mintegy jutalmul az egész évi fáradságos, de eredményes munkáért.
Versenyzőink nyilatkozatai a vasárnapi verseny után:
Karajánnisz Manolisz:
Igazából madarat lehetne velem fogatni, mivel megszereztem életem első futamgyőzelmét. A mai futamon biztonságit autóztam, mert gondolnom kellett arra, hogy hogyan végzek a bajnokságban. Azt tudtam, ha célba érek, akkor biztos a második helyem. Ehhez képest sikerült túlteljesíteni, el tudtam szakadni a csapattársaktól, és hasonlóan a tegnapi versenyhez, egy kétliteres BMW-vel csatáztam. Többször támadási pozícióba kerültem, és szerintem meg is tudtam volna előzni, de aztán inkább visszavettem, mert nem akartam kockáztatni.
Tóth Anita:
Hosszú és fárasztó hétvége áll mögöttünk. Az endurance futam még hátra van ugyan, de úgy döntöttünk, hogy most Mink Zoli, csapatfőnökünk indul helyettem a Bélával.
Az utolsó futam nagyon jól sikerült. Az időmérőre nem mentem ki, mert borzasztó körülmények voltak, és nem akartam, hogy esetleg valami baj történjen. Inkább vállaltam, hogy a mezőny végéről rajtolok.
A rajtom jól sikerült, és utána volt egy kis versenyzés a csapattársakkal, amit nagyon élveztem. A tegnapi verseny ehhez képest kicsit unalmas volt, ott szinte végig egyedül voltam a pályán, bár akkor is sikerült két helyet javítanom a rajtpozíciómhoz képest. Az egész hétvégét nagyon élveztem, végül az idő sem volt annyira rossz, bár tegnap még vizes pályán kezdtünk, de aztán délutánra felszáradt.
Csiszér Béla:
Életem egyik legjobb versenye volt a mai, Bercivel iszonyú jót csatáztunk, ide-oda előztük egymást.
Az utolsó kanyar, utolsó méterén tudtam végül leelőzni, a leintés előtt. Hihetetlenül jó érzés volt, nem értünk össze, nagyon tiszta küzdelem volt, úgyhogy nagyon élveztem.
Bak Bertalan:
A célkitűzésem az év végi dobogó harmadik helye volt, ehhez Anitát meg kellett volna előznöm a hétvége mindhárom futamán. Ebből semmi nem sikerült, mert nem csak Anita, de Béla is mindig előttem végzett. A különbségek viszont csökkentek, úgyhogy én végigküzdöttem a hétvégét, most legutoljára egy fél gépháztető hosszal vesztettem. Viszont két időmérőn is sikerült a csapattársak előtt végeznem. A vizes, nyálkás pálya nem jelentett gondot, de egyelőre keresem fejben, hogy mi lehetett a gond a versenyfutamokon.
Az Autós Gyorsasági Endurance Bajnokság utolsó futamán ezúttal Csiszér Béla és Mink Zoltán álltak rajthoz a Civic Type-R-el, és az összetett 5. helyen értek célba.
szöveg és fotó: KZ