Az idei bajnokság harmadik fordulója következett, azaz a III. és IV. verseny a Slovakiaring-en. Csapatunk, az M&M Motosport ezúttal két autóval képviseltette magát. Az 1600ccm-es kategóriában Mink Zoltán nevezett a Honda Civic Vti-vel, a 2000ccm-esek között pedig Manolisz Karajannisz állt rajthoz a Honda Civic TypeR-el.
Akárcsak a Hungaroring hétvégéjén, a Slovakiaring-ről is élőben követhetőek voltak az események, a nézők nagyszerű versenyeket láthattak.
Mink Zoltán az időmérőn hajtott először pályára, de tempója így is megfelelő volt, ám a gyors körén sóderágyba csúszott, ahonnan már nem volt kiút, így mért kör nélkül fejezte be az időmérést. Karajannisz a 23. helyet szerezte meg az összetettben, ami a kategória második helyét jelentette.
Mink a szombati versenyen nagyszerű tempót diktált, át is vette e a vezetést az 1600-asok között, ám motorja elgyengült, és a fordulatszám sem volt megfelelő. Emiatt visszacsúszott egészen a negyedik helyig. Néhány körrel a vége előtt újra életre kelt a motor, ám a célig többször rakoncátlankodott, így hiába futotta meg a verseny leggyorsabb körét, 368 ezreddel lecsúszott az első helyről. Manolisz Karajannisz a 19. helyig jött előre, kategóriájában ismét a második helyen.
Mink Zoltán nyilatkozott a verseny után:
"Az időmérő edzésen nem sikerült mért kört mennem. Az első körben elnéztem az egyik kanyart és berepültem a kavicságyba, elég nagy tempóval. Ekkorát még életemben nem hibáztam. A versenyen az utolsó helyről rajtoltam, a rajt után megkezdtem a felzárkózást, sikerült utolérnem a kategóriában vezető Mohácsi Ákost és meg is előztem. Ezt követően az autó elromlott, elveszítette a teljesítményét, a motor megragadt 7000-es fordulatszámon. A többiek szépen elmentek mellettem. Be akartam jönni a boxba, amikor hirtelen rendbe jött az autó. Megint sikerült felzárkóznom, de megint lelassult az autó. Az utolsó két körben megint rendbe jött. Az utolsó körben utolértem és megelőztem Benikét, a Peugeot megpördült előttem majd az utolsó kanyarban értem utol megint Ákost. Egy elég szoros befutót produkáltunk, nagyjából egy méter lehetett a két autó között."
Vasárnap a második időmérésen Mink Zoltán csak két kört tudott megtenni, inkább a gumikat megtartotta versenyre, és a negyedik helyre kvalifikálta magát a kategóriájában. Karajannisz jelentősen javítva az egyéni legjobbján, a 19. helyre kvalifikált, a kategória második helyére.
A második verseny már jóval jobban sikerült Mink Zoltánnak, a legjobb köridőt is megfutva megnyerte az 1600-as kategóriát, megnyugtató fölénnyel, sőt, összetettben is az előkelő 10. helyet szerezte meg, több 2000-es autót megelőzve.
Karajannisz a 17. lett összetettben, és ismét a kategória második helyén ért célba.
Mink Zoltán értékelte a futamot:
"Egész este szerelték a szerelők az autót, ennek ellenére nagy hibát nem találtak. Amit tudtunk kicseréltünk rajta és lényegesen jobb lett. Az a kis hiba még benne volt, de hál' Istennek már nem fogta vissza lóerőben az autót. Egy jó rajttal utolértem a riválisaimat és sikerült egyenként megelőzni őket. Nagyon tetszett ez a verseny. A hétvége elég rosszul indult, de a végére csak sikerült egy jó eredményt elérni."
A bajnokság két hónap múlva, augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik a PannoniaRing-en.